Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy kicsi tündér, akit úgy hívtak, hogy Csillagfény Cili. Cili a Fénylő-erdő közepén lakott, egy picurka házikóban, ami olyannyira pici volt, hogy még egy mókus is alig fért volna el benne.
Egy esős napon Cili éppen egy izgalmas könyvet olvasott otthonában, amikor kopogtatást hallott az ajtaján. Kinyitotta, és legnagyobb meglepetésére Zümi méhecskét és Mókus Misit látta a küszöbön ázottan és szomorúan.
– Mi történt, barátaim? – kérdezte aggódva Cili.
– Cili tündér, baj van! – mondta Zümi. – A vihar elmosta a kaptárunkat, és most nincs hol laknunk!
– Az én odúm is beázott – tette hozzá Misi -, és nem merek egyedül aludni, amikor ilyen cudar idő van!
Cili egy pillanatig gondolkodott, majd kedvesen elmosolyodott.
– Akkor ma este itt alszotok nálam! – mondta határozottan. – Van elég hely mindannyiunknak, és együtt sokkal vidámabb lesz!
Zümi és Misi hálásan elfogadták a meghívást. Cili gyorsan átrendezte piciny házikóját, hogy mindenkinek jusson hely. Zümi egy gyufásdobozban kapott puha ágyat, Misi pedig egy kicsi vánkoson helyezkedett el. Cili főzött egy finom málnaszörpöt, és a három jó barát nevetve, beszélgetve töltötte az estét a meleg és száraz házikóban, miközben odakint tombolt a vihar.
Másnap reggel, amikor kisütött a nap, Cili segített Züminek új kaptárat építeni, Misinek pedig megjavította az odúját. A két kis állat hálája nem ismert határokat.
– Köszönjük, Cili tündér, hogy ilyen jó barátunk vagy! – mondták szinte egyszerre.
– Szívesen tettem, hiszen ti is mindig segítetek nekem! – felelte mosolyogva Cili. – Az igaz barátság lényege, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett.
Azzal a három jó barát összeölelkezett, és vidáman indult felfedezni az esőtől megújult, csillogó erdőt.
Itt a vége, fuss el véle, így volt, mese volt, aki nem hiszi, járjon utána! Aludjatok jól, és ne feledjétek: az igaz barátok mindig számíthatnak egymásra, akárcsak Csillagfény Cili, Zümi és Mókus Misi!
